BEST Academy Summer Edition 2021

Fejleszd magad interaktív, élő tréningeinkkel!

A BEST Budapest által szervezett BEST Academy egy programsorozat, amely során lehetőséged van soft skill tréningeken és előadásokon részt venni, illetve elsajátíthatsz olyan készségeket, amelyekkel az egyetemen, vagy később a munka világában eredményesebben tudsz  helytállni.

A BEST Academy Summer Edition keretén belül megismerkedhetsz az effektív csapatmunkával, elmélyülhetsz a “self-awareness” rejtelmeiben valamint az élvezhetőbb otthoni munka légkör kialakításában, megtudhatod, hogy hogy legyél hosszú távon is motivált és hogy figyeljünk önmagunkra a mindennapokban.

Ezeken kívül részt vehetsz a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által tartott workshopon, ahol a szabadalmakkal és szellemi termékekkel kapcsolatos gyakorlati ismeretekre tehetsz szert.

A tréningeken és workshopon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, mivel a helyek korlátosak! Túljelentkezés esetén előnyben részesítjük a BME hallgatóit!

A hatályos járványügyi előírásoknak megfelelően a részvétel kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal lehetséges, melynek meglétét és érvényességét a tréning kezdetén ellenőriznünk kell.

Helyszín:
Szent Margit Gimnázium
Budapest, Villányi út 5-7, 1114
Terem: 35 

Jelentkezési határidő:
2021.06.13.

Jelentkezni az alábbi táblázatban található linkeken keresztül tudsz:



Designed for Awareness

27th June (Sunday) 10:00 – 13:30

Language: English

In this workshop we are going to discover how designing your life and career is connected to:
self-awareness and self-care;
mindfulness;
and embodiment.
With interactive individual and group activities we invite you to find answers on what self-care really means; how you can decode the signs your body is sending you and how you can deepen your self-knowledge with the methods of mindfulness and embodiment.

Otthonra tervezve

június 27. (vasárnap) 14:30 – 18:00

Nyelv: magyar

Ezen a workshopon megnézzük, hogyan kapcsolódik össze az élet- és karriertervezés
– a fizikai környezetünkkel,
– az otthoni munkavégzéssel,
– a minőségi szabadidővel, hobbikkal és szerelem-projektekkel.
Olyan kérdéseket járunk majd körbe interaktív, nem-formális oktatási módszerekkel, mint: Hogyan tudjuk úgy alakítani a környezetünket, hogy az optimálisan szolgálja az érdekeinket? Hogyan lehet hatékonyabbá tenni az otthoni munkavégzést és pihenést? Hogyan érdemes a szabadidőnket alakítani, hogy munka mellett is maradjon rá energiánk? Hogyan tudunk egyensúlyt találni a munkavégzés, a hobbijainkra szánt idő, a szerelem-projektjeink és a pihenés között?

SzTNH Workshop

június 28. (hétfő) 14:00 – 16:00

Nyelv: magyar

A golyóstolltól a digitális jegyzetfüzetig, a telefonhírmondótól az online podcastokig…. a Te fejlesztésed lesz a következő?

Az SzTNH (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala) Frecskay János Szakkönyvtárában megrendezésre kerülő workshop bepillantást enged az IP információ világába. Megtudhatjuk, hogy milyen régi érdekes találmányok, és védjegyek kutathatók könnyedén az internetes adatbázisokban, és megtudhatjuk azt is, hogy a tanulmányaink és a későbbi kutató-fejlesztői tevékenységünk során miért kell a szellemi tulajdonnal kapcsolatos adattengerbe fejest ugranunk. Az eseményen gyakorlati tanácsokat kaphatunk annak érdekében, hogy ne vesszünk el az IP információk világában.

What makes you a good teamplayer?

28th June (Monday) 17:00 – 20:30

Language: English

Be it a university group assignment or your workplace, nowadays working as part of a group is inevitable, but do you really know what drives a group to achieve better performance?
During this training session, you will be able to get familiar with concepts about team dynamics, which help you understand how to perform better in a team and get some evidence-based tips and tricks to prevent you from failing your next important project!
Don’t worry, we won’t only talk to you about something abstract, non-usable concept, which you’ll forget faster than you learned it. In this interactive training session, you will have a chance to apply what you’ve learned right away!

Sustainable Motivation

29th June (Tuesday) 17:00 – 20:30

Language: English

This training provides an opportunity to understand what makes someone motivated to accomplish something and what can one do to avoid giving up and stay on course! If you would like to deepen your knowledge about motivation in an interactive session, don’t hesitate to apply here!

Öngondoskodás

június 30. (szerda) 17:30 – 21:00

Nyelv: magyar

A karantén és a korlátozások sokakat szembesítettek azzal, hogy mennyire fontos magunkkal törődni! Ahogy a repülőn is mondják, előbb magadra tedd rá az oxigénmaszkot és utána segíts a többieknek!
Öngondoskodás tréningünkön feltérképezzük saját eszközeinket, melyeket megtanulunk testreszabni az adott körülményekhez alkalmazkodva. Hisszük hogy az Öngondoskodás az alapja a stressz kezelésének és életünk egyensúlyban tartásának.

Kapcsolat

Ha kérdésed merült fel az eseménnyel kapcsolatban, bátran írj Stermeczki Boglárnak, résztvevő felelősünknek az stermeczki.boglar@best-budapest.hu email címre!

Partnerünk