EBEC

Az EBEC – European BEST Engineering Competiton – Európa egyik legnagyobb mérnökversenye, ahol 30 európai ország 83 műszaki egyetemének közel 5000 hallgatója versenyez évente. A verseny célja, hogy a hallgatók nemzetközi környezetben tehessék próbára önmagukat és próbálhassák ki az egyetemen megszerzett tudásukat. 

A versenyre négy fős csapatokban lehet nevezni, így a versenyzők kipróbálhatják magukat a csapatmunkában és a közös feladatmegoldásban is. A versenyen való részvételhez semmilyen előzetes felkészülés nem szükséges, a feladatot a helyszínen adjuk ki és a megoldást is ott kell megalkotni a nap folyamán. A hangsúly a csapatmunkán, a problémamegoldó képességen, a gondolkodáson és az oldott, jó hangulaton van.

Kategóriák

Két kategóriában lehet jelentkezni a versenyre: Team Design vagy Case Study

CASE STUDY: A csapatoknak megoldást kell találniuk egy való életből vett műszaki vagy management problémára. A feladat megoldása összetett, szükség van hozzá komplex problémamegoldó készségre és a kapott információk gyors feldolgozására. Az idő lejárta után a csapatok angol nyelvű prezentációban mutatják be a zsűrinek a kidolgozott megoldást.

TEAM DESIGN: A verseny során a csapatoknak adott alapanyagokból kell elkészíteniük egy szerkezetet, mely megoldja a kiadott feladatot. Az építési idő lejárta után a csapatoknak a zsűri előtt kell bemutatniuk, hogy az általuk épített gépezet teljesíti a versenyen kapott feladat követelményeit.

Az EBEC Budapest, a BEST Budapest által rendezett helyi forduló minden évben február végén/ március elején kerül megrendezésre.

A további részletekért kattints ide vagy írj nekünk a budapest@best.eu.org címre.